(A Beatles dalai és a hatvanas évek)
A Beatles egy káprázatos évtized káprázatos megfogalmazója volt. A popzenét, amilyennek ma ismerjük, gyakorlatilag ez a négy fiatalember teremtette meg. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy megváltoztatták a világot.
A szerző, Ian MacDonald a Beatles igazi lényegére, a dalokra összpontosítva festi meg az együttes pályaképét, s a háttérben kirajzolódik a hihetetlenül izgalmas, reményekben és indulatokban gazdag, lendületes optimizmust és filozofikus befelé fordulást hozó évtized: a 20. század hatvanas évei. MacDonald összegyűjtött és felhasznált minden fellelhető, az egyes Beatles-dalokkal kapcsolatos adatot, a szerzői munkát befolyásoló társadalmi és zenei eseményektől kezdve az együttes tagjainak személyiségváltozásain és a stúdiótechnika fejlődő lehetőségein keresztül a tudatállapotot módosító szerek hatásáig.
Páratlanul szerteágazó zenei, történelmi, szociológiai, pszichológiai ismeretanyaggal fölfegyverkezve vállalkozott 241 dal „olvasatának” megírására, az első, amatőr szintű kísérletektől, az 1957-ben készült „Real Love”-tól az „utolsó utáni”, 1995-ös felvételekig. Munkája nehezen felülmúlható: ilyen felkészültségű szerző ilyen mélyrehatóan még nem foglalkozott populáris zenével.
Ára: 2320 Ft
403 oldal | Kiadó: Park | Kiadás éve: 2009 | ISBN-978 963 530 869 9








