Stolmár Aladár egyike az első magyar atomerőműves mérnököknek. Moszkvai tanulmányai után a Paksi Atomerőmű tervezése során a szovjet partnerekkel közösen ő dolgozta ki az új, a nemzetközi előírásoknak megfelelő atomerőművi biztonsági szabványt a szovjet VVER típusú atomerőművekre. Ehhez kapcsolódott az eleddig még nem publikált meghiúsult kísérlet is, mely a Szovjetunióban épült RBMK (csernobili) típusú atomerőműveknek ezen szabványok szerinti átalakítására irányult. 1985-ben, amikor a Paksi Atomerőművel kapcsolatos bírósági eljárásokat titkossá nyilvánították, az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt az Energiaügyi Minisztériumban (DOE) aktív szereplője volt annak a tevékenységnek, mely a Szovjetuniót történelme során először rábírta, hogy a nemzetközi közvélemény számára jelentést adjon ki egy belügyéről, a csernobili üzemzavarról.
A nagy sikerű angol kiadás után végre magyarul is olvasható a szerző visszaemlékezése az érintett műszaki kérdésekre és a történelmi eseményekre, amelyeknek részese volt.
Ára: Állandó Akció: 1000 Ft
90 oldal | ISBN-978-963-06-6888-0
"A hazai és nemzetközi tudományos világ, valamint a nagypolitika összefüggéseit feltáró, sajátos vallomásában életútjába ágyazva elemzi a Szovjetunióban épült RBMK (csernobili) típusú atomerőművek veszélyességét. A műszaki magyarázatokat illusztráló fekete-fehér fotók nagy része ugyan elég érthetetlen, a sztorik azonban annál inkább, különösen, hogy olyan KGB-s mellékszereplői vannak, mit Vlagyimir Putyin, vagy a nyolcvanas években még körzeti párttitkár, Borisz Jelcin."
www.kello.hu
A Magyar Nemzet interjúja a szerzővel:
Több mint negyven éve az atomerőművek szolgálatában
www.mno.hu








